Aqura

"Ne haragudjatok srácok,
de kb miattunk megy ez a kocsma..."

A Bánfalvi Eszter Kvartett 2010-ben alakult, a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatóiból. A névről: több rossz lehetőségből (Albatros, Students, Focisuli stb.)
a legrosszabbat választották, hiszen legalább 8-an vannak, Bánfalvi Eszter
nincs köztük, és közük sincs a jazzhez. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni – a színpadon 6-10 ember áll, többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót.
A zenekar idén a Cseh Tamás Program segítségével elkészítette első nagylemezét
A hetedik év címmel, melynek a Spritzermann c. számához klip is készült.
Egyébiránt a műfaji meghatározásuk: csajozós rock.

Formán Bálint

Gitár // Billentyű // Ének

Inkább dalszerző vagyok, mint gitáros. Első zenekarom a Beszarás nevű együttes volt, aminek megírtam a Beszarás induló c. számát, ez volt az első dal, amit szereztem. Annyira jól sikerült, hogy tulajdonképpen a mai napig ebből táplálkozom.

Lábodi Ádám

Ének

Először doboltam, de minek? Most meg éneklek, de hogy!

Keresztény Tamás

Basszusgitár // Ének

"A mélyben dübörgő basszusról a diabolikus mozgású Keresztény Tamás gondoskodik. Elmozdíthatatlan kőszikla, melyre a zenekar viharzása épül."

Fehér Balázs Benő

Dob

"Én a dobos vagyok, pergők és cinek, lábdob és tamok,
de aztán minek törni ezer darabra a csendet egymagában?
Vak parancsszó maradna, ha nem jönnek utánam."
csaknekedkislány

Lovas Rozi

Billentyű

Horváth Szabolcs

Gitár

Èn vagyok a szòlò gitàros a zenekarban aki megfűszerezi a nòtàkat ès van ùgy hogy tùlsozza, de csak azèrt mert szerelmes vagyok a zenekar minden tagjàba. Ha valakikkel szeretek együtt lenni ès zenèlni, hàt ők azok. A feladatom, hogy kurva hangos legyek. Egyre hangosabb.

Kárpáti Pál

Klarinét // Ütőshangszerek

Garami Sámuel Miksa

Trombita

Vitányi-Juhász István

Rap // Show